Kerékpártúra a Balaton körül
2007.06.05. 20:41
Kerékpártúra a Balaton körül
2007.június.02.-én 3 fős csapattal reggel 6.00-kor útnak indultunk a Szent-György hegyről, hogy megkerüljük a Balatont. A túra célja, hogy az indulók teljesítsék ezt a teljesítménytúrát, és megmutassák, hogy kerékpárral közlekedni a mindennapokban nem lehetetlen(persze ehhez a megfelelő körülmények kellenének, hogy biztonságosan, könnyen el lehessen jutni a célhoz.), ha egy nap alatt 215 km-t is le lehet tekerni. Hozzáteszem, a csapat tagjai nem biciglisták. Az egyik versenyúszó(Geier Norbert), a másik egy volt MB1.-es röplabdás, jelenlegi teniszezgető(Geier Lajos), a harmadik egy volt biciglista, aki már 2 éve nem ült kerékpárra.
Indultunk/érkeztünk:Szent-György hegy
Állomások:50 km múlva, 50 km múlva, 20 km múlva, 30 km múlva, 40 km múlva, 10 km múlva
Valamint megálltunk az 1000 éves kocsmánál
Élményekben, szenvedésekben, gazdag túrát tudhattunk magunk után, amit már kétszer megtettünk.
A Következő alkalom 2007. szeptemberében lesz, ahol valószínű, hogy nagyobb csapat fog indulni.
|