VIII. TERMÉSZETVÉDELEM - JOGSZABÁLYISMERET

"Körülbelül négy milliárd éve keletkezett az élet a Földön. Az ember nem egészen két millió éve jelent meg elõször legprimitívebb formájában. A mai ember alig 30 ezer éves. Ez alatt a viszonylag rövid idõ alatt azonban olyan erõssé és hatalmassá váltunk, hogy minden egyes élõlény és minden faj sorsa a mi kezünkben nyugszik. Sajnos sok faj már örökre eltûnt és nagyon sok került a kipusztulás szélére.

Még mindig nem tudjuk, hogyan éljünk harmóniában a természettel, pedig óriási felelõsség nyomja a vállunkat. Felelõsek vagyunk magunkért, a gyermekeinkért, minden élõlényért, a növényekért, állatokért egyaránt, vagyis az egész bolygónkért.

Mindenképp lépnünk kell, mert a szavak ideje már lejárt. Meg kell osztani az ismereteinket. A nyilvánosság elé kell tárni és terjeszteni kell a tapasztalatainkat, a jókat és a rosszakat egyaránt, amilyen gyorsan csak lehet."

Heinrich Siedentopf német csillagász a szárazföld meghódításától napjainkig terjedõ mintegy 170 millió évet szemléletesen egy modellévbe sûrítette. Eszerint a vegetáció és a szárazföldi állatok január hónapban alakultak ki. Márciusban ez elsõ madárfajok jelentek meg, míg május hónapban már virágba borultak az elsõ lombos fák. Októberben jelentek meg a fõemlõsök, november közepén pedig az emberszabású majmok. December 30-ra fejlõdött ki az õsember, és 31-én 20.00 órakor már ki is halt a Neandervölgyi õsember. December 31-én 23.30-kor kezdõdött meg a földmûvelés és ezt követõen 23 óra 59 perc 24 másodperckor - 36 másodperccel a jelen elõtt - "tört ki" az ipari forradalom.

Ebbõl látszik, hogy az ember az utolsó másodpercekben mindazt felhasználja, amit a természet ezidõ alatt elraktározott: kiirtotta az erdõk jelentõs részét, kipusztított több, mint 200 állatfajt, kihalás szélére sodort több ezret, vegyszerekkel mérgezte meg a talajt, a felszíni és felszín alatti vizeket. Az evolúció utolsó tagjaként megjelent homo sapiens története során fokozatosan végromlással fenyegeti környezetét. Az értelemmel bíró ember még évszázadokkal korábban is együtt tudott élni a természettel. Bizonyítékok erre az ókori filozófiai tanítások, amelyekben a víz, a tûz, a föld az élet alapjait képezõ õselemek. Tudta, hogy minden összefügg, a levegõ, a víz, a zöldburok, ami körülvesz most is minket.

A bioszféra egy végtelenül törékeny és vékony hártya Földünk kerülete mentén. Csak néhány kilométer vastag a levegõben (atmoszféra), a vízben (hidroszféra) és a talajban (litoszféra). Ebbe a hallatlanul sérülékeny rétegbe nyúlt bele az ember úgy, hogy nem sejtette, ha bármelyik határréteget bántja, a vizet, levegõt, földet, visszahat az egész bioszférára.

Világszerte egyre növekvõ fontosságúvá vált az a feladat, hogy az embereket meg kell tanítani:

• melyek a fenyegetõ veszélyek,
• melyek a veszélyes anyagok és károsító mechanizmusok,
• mit tehetünk a megelõzés érdekében?

Törekednünk kell annak elérésére, hogy a különbözõ foglalkozású és elfoglaltságú emberek betartsák a korrekt környezeti viselkedés szabályait mind munkájukban, mind pedig személyes életvitelükben. A természetben járó embereknek, így a túravezetõknek is, óriási felelõsségük van a természet védelme terén. Nem csak szeretniük kell, henem ismerniük is szükséges azt, felvilágosítással, neveléssel elõ kell segíteniük embertársaink szemléletének megváltozását, hogy összhangban tudjunk élni a törékeny természettel.

Ez az idõszak a környezetvédelem elõtörténetének tekinthetõ. Ekkor az ember és környezetének kapcsolata még viszonylag harmonikusnak mondható.

A hordákban élõ gyûjtögetõ életmódot folytató ember csak eseti sérüléseket okozott a környezetben, melyet az kompenzálni tudott.

A növénytermesztés-szántóföldi mûvelésre való áttérés, az ércek bányászata és a fémkohászat valamint a közlekedés fejlõdése súlyosabb környezetterhelést indított el:

• elõször változtatta meg az ember az élõvilág élõhelyét,
• megkezdõdött az erdõk irtása,
• a védtelenné váló talajt a szél és a víz elhordta, az alapkõzetig lepusztította.

Salamon király idején 5000 km² erdõt alkottak a cédrusok. A cédruserdõk említésével elõször Kr.e. 2500-2300 táján találkozunk. Ma elenyészõ foltokat találunk ugyanott.

A Római Birodalom virágkorában a Bagdadtól Damaszkuszig vezetõ országutat végig fák árnyékolták. Ma sivatag a két város közötti út.

Az õsi civilizációk környezetkárosító hatása már tartós, máig ható változásokat okozott a környezetben. A hatások már regionális szinten jelentkeztek, de még nem okoztak globális méretû elváltozásokat.

A növekvõ népesség egyre inkább a városokban koncentrálódott. Már az ókorban megjelentek azok a gondok, amelyek ma is környezeti problémát okoznak a nagyvárosokban: szemétkezelés, vízellátás, szennyvízelvezetés, higiéniai kérdések. Szükséges volt olyan megoldások alkalmazása, amelyek ma is beletartoznak a környezetvédelem eszköztárába.

Jeruzsálemben és Rómában a gravitáció elvén alapuló vízvezeték rendszert építettek. Róma Cloaca Maxima - az elsõ zárt szennyvízcsatorna, 2500 éve folyamatosan üzemel.

Az ember és a környezet viszonya a középkorban sem volt teljesen harmonikus: alacsony higiéniai színvonal, fertõzött víz, járványok jellemezték. Tovább folytatódott az erdõirtás, mocsarak lecsapolása, amely az eredeti ökoszisztémák felszámolásával járt Az ipar fejlõdésével növekedett a bányászat és kohászat környezetkárosító hatása.

A XIV. században I. Edward angol király betiltotta Londonban a kõszén égetését, mert káros hatással lehet a lovagok és felségek egészségére. E korban született meg Zsigmond király erdõtörvénye is, amely a bányavárosok környékén szabályozta az erdõgazdálkodást. 1543-ban a sziléziai Bunzlau város építette az elsõ szennyvíztisztító telepet és vízmûvet. A szennyvizet külön területre szivattyúzták. Ugyanakkor új elemként megjelent a vízenergia és szélenergia hasznosítása .

Az ipari termelés gyors ütemû fejlõdése (gõzgép, széntüzelésû kazánok) eredményezte, hogy

• a városok levegõjét kéntartalmú füst és por szennyezte,
• csökkent a napfényes órák száma (szmog),
• káros egészségügyi következményei voltak (pl. angolkór),
• hatalmas mennyiségû ipari és kommunális szennyvíz került a városokon átfolyó folyókba.

1870-ben végezték az elsõ levegõszennyezettségi vizsgálatokat. Walesben az átlagéletkor 43 év volt, de a városokban csupán 28 év!

A II. világháború után az olaj vált olcsó és bõséges energiaforrássá. Hihetetlenül meggyorsult az iparfejlesztés. A tudományos-technikai forradalom hatására a környezeti károk rendkívül rövid idõ alatt globálissá váltak: a levegõ és a vizek szinte mindenütt elszennyezõdtek (pl. vegyipari szennyezõdéstõl lángoló Missisipi, habfelhõvel borított Rajna). Egészségkárosodást (londoni szmog - légzõszervi megbetegedések) és új betegségek megjelenését ( Minamata-kór, Itai-Itai betegség ) vonta maga után.

Minamatában az 1950-es években létesült egy mûanyagokat elõállító vegyi gyár, mely a gyártáshoz katalizátorként higany tartalmú vegyületet használt. A tisztítatlan szennyvizet a közeli tengeröbölbe eresztették. A halhúsban felhalmozódott a higany és még 15 év múlva is mérgezést okozott. Toyama városhoz közeli bánya kadmium tartalmú szennyvizével öntözték a rizsföldeket. Mindkét esetben a táplálékláncban halmozódott fel a méreg, s a lánc csúcsán emberhalált okozott.

A lakosság ezeket a jelenségeket sokáig a jólét kísérõ kellemetlenségeinek tekintette, és nem figyelt oda a talán vészharangot kongató ökológusok jelzéseire.

Környezetvédelemrõl a mai értelemben csak a 60-as évektõl beszélünk. Bár ez az idõszak történelmi szempontból túl rövid, ennek ellenére mély változásokat hozott. Századunkra jellemzõ az alábbi folyamatok jelentõs felerõsödése:

• a népesség növekedése olyan lendületet vesz, mint még korábban soha,
  
• megnövekszik a városok száma és átlagos mérete, építészetében a beton és a vasbeton lesz a legfontosabb építõanyag. A városok a környezetszennyezés fõ forrásai. Hulladékuk sok mérgezõ anyagot (nehézfémek, savak, mûanyagok, stb.), emberre veszélyes kórokozót tartalmaz. A levegõ tipikus szennyezõdései: kéndioxid, nitrogén-oxidok, szén-monoxid, ózon, por és korom. Sajátos szennyezõdése a zajszennyezés,
• a mezõgazdaságban nõ a vegyszerek alkalmazása: mûtrágyák, rovarölõszerek, gyomirtók. Ennek következtében degradálódik a talaj, átformálódnak a természetes élõközösségek,
• a meg nem újuló energia- és nyersanyagforrások legtöbbjét exponenciális ütemben aknázza ki az emberiség, a készletek kimerülõben vannak,
• nagy ütemben folyik az esõerdõk irtása. A FAO (az ENSZ Élelmezési és Mezõgazdasági Szervezete) szerint a trópusi esõerdõk évi területvesztesége 1987-ben egy év alatt 175 ezer km².

A Harvard Egyetem igazgatója tizenhárom évet töltött az amazóniai indiánok körében. Ezalatt 24 ezer növénymintát küldött haza. Sokról bebizonyosodott, hogy pótolhatatlan gyógyszert tartalmaz.

• Új mesterségesen elõállított anyagok a mûanyagok tömeges méretû gyártása és elterjedése a termelés és a fogyasztás minden területén.
• Mesterséges elektromágneses hullámok ( rádió-, radar-, látható fény- ) hang és egyéb rezgések terjednek a környezetünkben a természetes mértéket sokszorosan meghaladó mennyiségben.
• A közlekedés kapacitása megnövekszik. A 20. század teljesen új közlekedési ágazata a légi közlekedés
• Új energiaforrás jelenik meg az iparban (atomerõmûvek), a haditechnikában (atom- és hidrogénbomba), és a közlekedésben (atommeghajtású tengeralattjárók, jégtörõk): a nukleáris energia.

A fentiekben leírt jelenségek olyan mértékû környezetszennyezést okoznak, amelyek nemcsak az élõ rendszereket, hanem közvetlenül magát az embert is veszélyeztetik. Ma már nincs a Földnek olyan része, ahol ne lenne kimutatható a környezetbe jutott szennyezõdés:

• A sarki jégsapkában kimutatták az autók kipufogógázaiból származó ólmot,
• A földi légkör magasabb rétegeibe is feljutottak az ózonréteg bomlásában szerepet játszó vegyületek,
• A légköri nukleáris robbantások hosszú felezési idejû radioaktív izotópokat juttatnak a környezetbe.

A lakosság környezeti érzékenységében a 60-as évek elején akkor következett be változás.

Az elsõ, az egész Földön megdöbbenést okozó felfedezés az volt, hogy az általánosan használt rovarirtószerek, a klórozott szénhidrogének - DDT, HCH - hosszú ideig nem bomlanak le, felhalmozódnak, és egészségkárosodást, súlyosabb esetben rákot okozhatnak.

A környezeti károk nagy gyakorisága és méretének növekedése a környezetvédelem ügyét egyre inkább belpolitikai kérdéssé tette.

Majd amikor világossá vált, hogy a szennyezés (pl. légköri mozgásokkal, vízfolyásokkal terjedõ ) nem ismer határokat, hogy a megoldást csak nemzetközi összefogással lehet megtalálni, akkor a környezetvédelem ügye már külpolitikai kérdéssé vált.

A globális veszély felismerése ösztönözte Aurelio Peccei olasz közgazdászt, hogy 1968-ban létrehozza a Római Klubot 10 országból 30 taggal. Jelenleg 25 ország 70 tudósa és közéleti személyisége vesz részt a Klub munkájában.

A Klub tevékenysége rendkívül nagy hatást gyakorolt a 70-es években a tudományos és közgondolkodásra, és megteremtette a környezetvédelem, a globális gondolkodás tudományos alapjait. Kezdeményezésükre átfogó vizsgálatok indultak a világ fejlõdésének és az ezzel kapcsolatos környezeti problémáknak a feltárására.

1969-ben U Thant ENSZ fõtitkár felhívással fordult a tagállamokhoz. Beszédében kifejtette, hogy az emberiség története során elõször került olyan helyzetbe, hogy létét válság fenyegeti, a környezet válsága, amely alól egyetlen nemzet sem vonhatja ki magát.

A felhívás hatására 1972-ben Stockholmban összehívták az ENSZ Környezetvédelmi Világkonferenciát. Ettõl kezdve a környezetvédelem már tartósan a világpolitika részévé vált.

A stockholmi konferencia mérföldkõ volt a környezetvédelem történetében. Határozatai alapján a 70-es évek eredményeiként könyvelhetõk el:

• A környezetvédelem az érdeklõdés homlokterébe került és hivatalos elismerést nyert,
• A tiszta környezethez való jog sok ország alkotmányának részévé vált (Hazánkban 1972-ben ),
• Szinte minden ország létrehozta környezetvédelmi szervezeteit, megalkotta környezetvédelmi törvényeit. (Hazánkban: 1976. évi II. törvény; 1977 - a környezetvédelmi feladatok ellátására megalakult az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal),
• Létrejött a környezetvédelem nemzetközi szervezete (UNEP - Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja Célja: az ENSZ szakosított szervezetein (UNESCO, FAO, WHO stb.) belül végrehajtandó környezetvédelmi programok koordinálása, a világ környezetvédelmi helyzetének figyelemmel kísérése, a tagállamok információkkal történõ ellátása,
• Több nemzetközi megállapodás született pld.:
  • Londoni Egyezmény - a tengerek szennyezésének korlátozását szolgálja
  • Washingtoni Egyezmény - a veszélyeztetett vadon élõ növény és állatfajok nemzetközi kereskedelmérõl

Összességében : a romlási folyamatot nem sikerült megállítani és a globális problémákra (savasodás, üvegházhatás, ózonlyuk stb. ) vonatkozó elõrejelzések sorra igazolást nyertek.

A 80-as éveket az ember által okozott környezeti katasztrófasorozatok jellemzik. Több olyan súlyos tragédiát okozó ipari balesetet ismerünk, melyek sok ember életét követelték és jóvátehetetlen károkat okoztak a környezetben is.

A Sandoz cég Bázel melletti üzemének kigyulladása azzal járt, hogy hosszú idõre elszennyezte az egész Rajnát.

A 800 ezer lakosú indiai Bhopalban egy növényvédõszereket gyártó üzembõl kiáramló mérgezõ gáz ( metil-izocianát) több, mint 2500 ember halálát okozta és sokan megvakultak.( A várost a " vakok városának is nevezték.)

A sorozatok betetõzése a csernobili katasztrófa volt. 1986. április 26-án a csernobili atomerõmûben bekövetkezett robbanás közvetlen kiváltó oka felelõtlen emberi beavatkozás volt. Az irányító személyzet engedély nélkül végzett kísérletet, amelynek során kikapcsolták a biztonsági berendezést. A robbanást követõen tûz keletkezett, és annak eloltásáig, a legsürgõsebb intézkedések megtételéig eltelt 10 napon keresztül a veszélyes sugárzó anyagok - uránium, plutónium, jód-131, cézium-137 - tömege került a légtérbe. A radioaktív felhõben lévõ sugárzó részecskék a légköri áramlásoknak köszönhetõen eljutottak Észak- és Kelet-Európa jelentõs részére. A késõbbiek során a nukleáris csapadék nyomait azonosították az USA, Japán, de még Brazília egyes területein is. A nukleáris baleset mintegy 3,7 millió ember életkörülményeit érintette. A szennyezettség hozzávetõlegesen 30 ezer km²-nyi területen jelenleg is meglehetõsen magas. Az erõmû néhány kilométeres körzetében mutációkat tapasztaltak a növény-és állatvilágban.

Mindez szükségessé tette a környezetvédelmi kutatások fokozását. 1983-ban az ENSZ közgyûlésén megalakult a Környezet és Fejlesztés Világbizottság. A Bizottság független testület, amely kapcsolatban áll a tagállamok kormányaival és az ENSZ szervezeteivel, de ugyanakkor nem tartozik irányításuk alá.

A Bizottság megbízatása három célt jelölt meg:

• Meg kell vizsgálni a környezetvédelem és a fejlesztés kérdéseit, és javaslatot kell tenni együttes kezelésükre,
• javaslatokat kell kidolgozni új nemzetközi együttmûködési formákra,
• erõsíteni kell magánszemélyek, önkéntes szervezetek, vállalatok, intézetek és kormányok megértését és akciókészségét a környezetvédelem ügye iránt.

A Bizottság " Közös Jövõnk " címmel összefoglaló jelentést készített munkájának legfontosabb eredményeirõl, mely nem más, mint a Fenntartható és harmonikus fejlõdés stratégiája.

"A harmonikus fejlõdés a fejlõdés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövõ generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetõségétõl."

"Ahhoz, hogy sikeresen lépjünk a globális problémák megoldásában, gondolkodásmódunkat kell megváltoztatnunk, új erkölcs- és értékrendet kell teremtenünk, és nyilvánvalóan változtatnunk kell eddigi magatartásunkon."

Hogy a környezetben belátható idõn belül javulás következzék be, nemzetkõzi egyezmények születtek, amelyek nem kívánságlisták, hanem meghatározott idõre konkrét feladatok megoldását követelik meg az aláíróktól.

• 1985 Helsinki - S0₂ egyezmény: 1993-ig 30 %-kal csökkentik a kén-dioxid kibocsátást az 1980-as szinthez viszonyítva,
• 1985 Bécs - ózonréteg védelmérõl,
• 1987 - Montreal - az ózonkárosító anyagok konkrétabb szabályozása. 1998-ig a klórozott-fluórozott szénhidrogének (CFC) termelését az 1986-os kibocsátási szint 50 %-ára csökkentik. 2000-ig a CFC vegyületek termelését és felhasználását meg kell szüntetni.,
• 1988 - NOx egyezmény- Szófia - az 1994-es kibocsátás nem haladhatja meg az 1987-es szintet,
• 1992 - ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (C0₂ egyezmény) - New York: a kibocsátás 2000-ig ne haladja meg az 1990-es szintet,
• Bázeli egyezmény - a hulladékok nemzetközi szállítását szabályozza.

1992-ben Rió de Janeiróban tartották az ENSZ Környezet- és Fejlõdés Világkonferenciát, amelyen 5 dokumentum megvitatására került sor:

• Agenda 21 ( feladatok a XXI. századra )
• Riói nyilatkozat a Környezetrõl és Fejlõdésrõl
• Egyezmény a Biológiai Sokféleségrõl
• Keretegyezmény az Éghajlatváltozásról
• Nyilatkozat az Erdõkrõl Elvek és Fejlõdés

A Rióban aláírt dokumentumok inkább általános jellegûek, kötelezõ elõírást nem tartalmaznak, mégis egyfajta kötelezettséget fogalmaznak meg a jövõre vonatkozóan. Ezek után a kormányok már nem tehetik meg, hogy a környezetvédelem kérdéseivel érdemben ne foglalkozzanak.

"Ha hosszú távon életképes társadalmat akarunk, mindnyájuknak cselekednünk kell!"

Az ember természetkárosító tevékenységét két fõ csoportra lehet osztani:

1. a szennyezés,
2. a természeti javak mértéktelen kiaknázása.

Ezeken belül:

1/a. levegõszennyezés,
ipar,
közlekedés,
háztartás (pl. fûtés, szórópalackok)

1/b. vízszennyezés,
tisztítatlan szennyvizek (pl. Budapest),
olaj (pl. kuwaiti válság),
vegyianyagok (ivóvíz nitrátosodás 25%)

1/c. talajszennyezés, (savas esõk® talaj elsavanyosodása)
ipari (Miskolc mellett a higany elszivárgás, ólom akkumulátorok),
mezõgazdasági (mûtrágyák, rovarirtó és növényvédõ szerek)

1/d. zajszennyezés,

1/e. sugárszennyezés, (pl. Csernobil)

2/a. esõerdõk kitermelése (pl. Amazonas)

2/b. külszíni fejtések (pl. Bélkõ, Szársomlyó, Naszály)

2/c. mélységi bányászat (Tapolcai tavasbarlang, karsztvíz kiszivattyúzás)

2/d. karsztvíz kiszivattyúzás ivóvízellátáshoz (Budapesten napi 5 millió liter)

A világon a természetvédelem kezdete a Yellowstone park megalapítására tehetõ, 1872-re. Földünkön közel 2000 nemzeti park, ill. rezervátum található meg, melyek az ENSZ nyilvántartásában szerepelnek. Magyarországon jelenleg az ország területének 8,9%-a védett.

Az elsõ természetvédelmi jellegû tv. az 1879. évi XXXI. tc. volt, mely az erdõvédelemrõl szólt. Megalkotói a kor kiváló erdészei Diwald Adolf, Wágner Károly és Bedõ Albert voltak. Inspirációt ezen tv. megalkotására az 1879. március 11-i szegedi árvíz adta, melyet a máramarosi, beregi, ungi havasokban végzett mértéktelen fakitermelés okozott (talajerózió). Hiányossága volt, hogy csak a kötött birtokokra terjedt ki a hatálya, a szabadforgalmú erdõkre nem. Ennek következtében negyven év alatt 403,000 katasztrális hold erdõ tûnt el.

A következõ erdõtörvényt 1935-ben fogadták el, amelyben elõször szerepelt a természetvédelem is. Megalkotója Kaán Károly volt. Felmerült a turistaság bevonása is a természetvédelembe, de ez sajnos csak terv maradt. Ekkor még fõleg az erdészeti szemlélet uralkodott, mert a védelem alá került területek szinte kivétel nélkül erdõk voltak. Az elsõ természetvédelmi területté a debreceni nagyerdõ vált. 1950. és 1960. között leginkább madárvédelmi célú intézkedések történtek. Így lett védett a szegedi Fehér-tó, Kis-Balaton, Velence, Sas-ér, Kardoskút.

1961-ben született meg a harmadik erdõtörvény. Egyúttal létrehozták az Országos Természetvédelmi Hivatalt, országos hatáskörrel. Ezzel kivált a természetvédelem az erdészeti irányítás alól. Védelem alá került az ország területének 4.5%-a, melybõl az erdõk aránya 51% volt. Létrejöttek a nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek. Új szemlélet alakult ki, amely már kiterjedt a növény és állatvilág élõhelyeinek védelmére, valamint természeti és kultúrtörténeti emlékekre is.

1971-ben szétvált az elsõfokú természetvédelmi hatósági jogkör. Az országos jelentõségû területek továbbra is az OTvH kezelésében maradtak, míg a kisebb jelentõségû helyi értékek védelme a tanácsok hatáskörébe került.

1976-ban megalkották a környezetvédelmi törvényt, melynek nyomán az OTvH tevékenysége kibõvült a környezetvédelemmel. A neve is megváltozott: Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalra. Ezzel a természetvédelem a többi szakterület mellé kapott besorolást (földvédelem, vízvédelem, levegõtisztaságvédelem, csendvédelem). Közvetlenül a Kormány alá rendelt fõhatóságként mûködött.

1982-ben új természetvédelmi törvényt fogadtak el. Ez alapjaiban ráépült az elõzõ törvényre, de jelentõs változásokat is tartalmazott.

• Létrehozták a természetvédelmi õrséget, melynek tagjait hatósági jogkörrel ruházták fel.
• Együttmûködési megállapodást kötöttek társadalmi szervezetek az OKTH-val, így a Társadalmi Erdei Szolgálat is, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, stb.
• Lehetõség nyílt természetvédelmi bírság kiszabására, mely 20 eFt-tól 100 eFt-ig terjedt hektáronként.

Bár ennek a törvénynek nem mindig sikerült érvényt szerezni, mert mindent a termelés mítoszának rendeltek alá, így a természetvédelmet is.

1987. december 16-án az Országgyûlés a Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, valamint az Országos Vízügyi Hivatal összevonásával létrehozta a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot.

1996-ban fogadta el az országgyûlés a legújabb természetvédelmi törvényt, amely már megfelel a nemzetközi elvárásoknak. Természetesen ez a törvény önmagában nem elégséges céljának megvalósításához, hiszen számos kapcsolódó törvényt, kormányhatározatot és miniszteri szintû rendeletet kellett megalkotni, módosítani. Ettõl a törvénytõl nem választható el az erdõtörvény, valamint a vadgazdálkodásról, vadászatról szóló törvény sem, hiszen ezek egymásba átnyúló jogszabályi területek.

A következõ fejezetekben kivonatosan ismertetésre kerül a természetvédelem jelenlegi helyzete, a három törvény fõbb, lényegi elemei, melyek ismerete elengedhetetlen a túravezetõk számára.

Az 1990-es évek közepén jelentõs elõrelépés történt hazánkban a természetvédelem terén. Közel fél évtizedes elõkészítés után több törvény, rendelet, jogszabály jelent meg e témában. Kidolgozásra került a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv is. Újjá alakult a természetvédelem szervezete.

Magyarországon az állami természetvédelmi feladatokat a Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) és természetvédelmi területi szervei, a nemzeti park igazgatóságok, valamint a Környezet- és Természetvédelmi Fõfelügyelõség látják el. Hazánkat 12 környezetvédelmi felügyelõségre, valamint 9 nemzeti park igazgatóságra osztották fel. Utóbbiak és székhelyük a következõk (ABC sorrendben):

• Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI), Jósvafõ;
• Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI), Veszprém;
• Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), Eger;
• Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI), Pécs;
• Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI), Budapest;
• Fertõ-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság (FHNPI), Sarród;
• Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI), Debrecen;
• Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), Kecskemét;
• Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI), Szarvas.

Az igazgatóságok kialakítása az ANPI kivételével a megyei közigazgatási határokhoz igazodik, ahol azonban megyehatár szeli át a védett természeti területet, ott az ahhoz az igazgatósághoz tartozik, ahova a nagyobb terület esik. Az igazgatóságok elnevezése a legrangosabbnak mondható természetvédelmi kategóriában levõ védett természeti területrõl, az illetékességi területén levõ nemzeti parkról történt.

A nemzeti park igazgatóságok olyan, természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó szervek, amelyek egyben elsõ fokú természetvédelmi hatóságként és természetvédelmi szabálysértési hatóságként is funkcionálnak, valamint Természetvédelmi Õrszolgálatot mûködtetnek.

A másodfokú természetvédelmi hatóság a Környezet- és Természetvédelmi Fõfelügyelõség.

A természetvédelem legfelsõ szakmai irányító szervezete a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala. A KöM Természetvédelmi Hivatala a minisztérium szakmai blokkja, fõosztály feletti - helyettes államtitkár által vezetett - szervezeti egysége. A KöM szakmai háttérintézménye a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI), amelynek szervezetében az állami természetvédelmi feladatok ellátását segítõ Természetvédelmi Szolgálat mûködik.

A törvény lehetõvé teszi a települési - fõvárosban a fõvárosi önkormányzatok számára a helyi jelentõségû védett természeti területek védelme érdekében önkormányzati természetvédelmi õr alkalmazását, illetve önkormányzati természetvédelmi õrszolgálat mûködtetését.

A természetvédelmi õrszolgálatok feladatainak nagyságrendjére jellemzõ, hogy Magyarországon (az 1998. júniusi adatok szerint és kerekítve) összesen 827 000 ha terület áll természetvédelmi oltalom alatt, ebbõl 791 000 ha országos jelentõségû védett természeti terület, 36 000 ha pedig önkormányzatok által védett, helyi jelentõségû védett természeti terület. A nemzeti park igazgatóságok keretében mûködõ természetvédelmi õrszolgálatok összlétszáma jelenleg 180 fõ, így 1 fõ természetvédelmi õrre átlagosan 4 400 ha védett természeti terület jut. Ez meglehetõsen kedvezõtlen arányt jelent annál is inkább, mert az õrszolgálatok mûködése a közeljövõben kijelölésre kerülõ természeti területekre is kiterjed majd. A természetvédelmi õrszolgálatok létszámának növelése (összesen legalább 300 - 350 fõre) az elkövetkezendõ 4 év egyik fontos feladata.

Az elmúlt évtizedek törvényei más és más felfogásban közelítették meg a természetvédelmet. Kezdetekben csak egyedeket védett, majd késõbb fõleg területek védelmével próbálta a természetvédelmet biztosítani hazánkban. A jelenlegi szabályozás már kettõs feladatot lát el, mely igazodik a nemzetközi elvárásokhoz is.

De elõbb ismerkedjünk meg néhány alapfogalommal. Elsõnek meg kell határoznunk mi a különbség a környezet- és a természetvédelem között.

A környezetvédelem az a tevékenység, amelyet a természetes és a mesterséges környezet védelme érdekében az ember által okozott szennyezõ ártalmakkal (levegõszennyezés, víz- és talajszennyezés, zaj, sugárzás stb.) szemben folytatunk.

A természetvédelem a természet, az élõ és az élettelen természeti értékek, valamint a természeti területek megóvását, hosszú távú fenntartását jelenti.

A természetvédelem elvébõl fakadóan a természeti értékek és a természeti területek, védelmét nem lehet kizárólag a jogszabályok alapján védetté nyilvánított objektumokra (pl. fajokra, élõhelyekre) korlátozni, hanem azok természeti rendszereit, biológiai sokféleségeit a hozzájuk tartozó védõövezetekkel, indokolt esetben egész természetes tájakat, azok ökológiai potenciáljával együtt kell védelemben részesíteni. Ennek megfelelõen a természet védelme körében meg kell különböztetni egymástól a természet általános védelmét, amely kiterjed valamennyi természeti értékre és területre, másfelõl a hagyományos természetvédelmet, amely a külön jogszabállyal kiemelt védelemben részesített természeti értékeket és földterületeket foglalja magában.

Az általános természetvédelem tárgyai a természeti értékek és a természeti területek. Természeti érték alatt értjük a természeti erõforrást, az élõvilág és a fennmaradásához szükséges élettelen környezetét, valamint a természeti erõforrásnak nem minõsülõ környezeti elemet, beleértve a védett természeti értéket is. Természeti terület valamennyi olyan földterület, amelyet elsõsorban természetes vagy természetközeli állapotok jellemeznek. Természetközeli állapotú az az élõhely, táj, életközösség, amelynek kialakulására az ember csak csekély mértékben hatott, a benne lejátszódó folyamatokat többségükben az önszabályozás jellemzi, és közvetlen emberi beavatkozás nélkül is fennmaradnak.

Az általános természetvédelem tehát minden természeti értékre és természeti területre kiterjed, és magában foglalja a tájvédelmet, a vadon élõ élõvilág (élõ szervezetek) általános védelmét, az élõhelyek általános védelmét, a földtani természeti értékek általános védelmét, valamint a természeti területek védelmét.

A természeti területek és értékek kiemelt oltalma, vagyis a hagyományos (szûkebb értelemben vett) természetvédelem a védetté nyilvánításon alapul. A hagyományos természetvédelem a kiemelt oltalomra érdemes élõ vagy élettelen természeti értékek és természeti területek feltárását, védetté nyilvánítását, megóvását, fenntartását illetve helyreállítását, valamint bemutatását foglalja magába. A hagyományos (kiemelt védelmet biztosító) természetvédelem tárgyai tehát a védett természeti értékek (más néven természetvédelmi értékek), valamint a védett természeti területek.

Mind a két esetben a természetvédelem lehet területhez kötött, vagy terület nélküli.

A természetvédelem tárgyai a klasszikus csoportosítás szerint lehetnek:

• földtani értékek (pl. barlang, ásványok és õsmaradványok, kunhalom),
• víztani érékek (pl. forrás, láp, víznyelõ, tó, vízesés),
• növénytani értékek (növényfajok, növénytársulások, gombafajok),
• állattani értékek (emlõsök, madarak, hüllõk, kétéltûek, halak, gerinctelenek, háziállatok),
• tájképi értékek,
• kultúrtörténeti értékek (pl. történelmi emlékhely, néprajzi értékek, mûemléki környezet),
• természeti területek, élõhelyek.

Az 1998. júniusi adatok szerint hazánkban 9 nemzeti park, 37 tájvédelmi körzet, 145 (országos jelentõségû) természetvédelmi terület és 1 (országos jelentõségû) természeti emlék van, 791 000 ha összes kiterjedéssel, melybõl 109 000 ha fokozottan védett. Ezen országos jelentõségû védett természeti területek 47 %-a erdõ, 26 %-a gyep, 12 %-a pedig szántóterület. A helyi jelentõségû védett természeti területek összes kiterjedése 36 000 ha. Magyarország területének így összesen 8,9 %-a áll természetvédelmi oltalom alatt.

A terület nélkül védett természeti értékek közül a természetvédelmi oltalom alatt álló növényfajok száma 516, ebbõl fokozottan védett 52, a természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajok száma 855, ebbõl fokozottan védett 84, a védelem alatt álló barlangok száma 3341, melybõl fokozottan védett 125.

A védetté nyilvánítást országos jelentõségû terület esetén a miniszter, helyi jelentõségû terület esetén a települési önkormányzat végzi. A törvény lehetõséget biztosít arra, hogy védetté nyilvánításra javaslatot bárki tehessen, természetesen megfelelõ indoklással.

A védett természeti terület a védelem kiterjedtségének, céljának, hazai és nemzetközi jelentõségének megfelelõen többféle fokozatot érhet el. Így lehet:

• nemzeti park,
• tájvédelmi körzet,
• természetvédelmi terület,
• természeti emlék.

Nemzeti park: az ország jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott olyan nagyobb kiterjedésû területe, melynek elsõdleges rendeltetése a különleges jelentõségû, természetes növény- és állattani, földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség és természeti rendszerek zavartalan mûködésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és a felüdülés elõsegítésére.

Tájvédelmi körzet: az ország jellegzetes természeti, tájképi adottságokban gazdag nagyobb, általában összefüggõ területe, tájrészlete, ahol az ember és természet kölcsönhatása esztétikai, kulturális és természeti szempontból jól megkülönböztethetõ jelleget alakított ki és elsõdleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megõrzése.

Természetvédelmi terület: az ország jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggõ területe, amelynek elsõdleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggõ rendszerének védelme.

Természeti emlék: valamely különlegesen jelentõs egyedi természeti érték, képzõdmény és annak védelmét szolgáló terület.

Nemzeti park, tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag a miniszter jogosult. Az elsõ három kategóriába tartozó területeket, vagy azok egy részét kiemelt védelmet jelentõ bioszféra-rezervátummá nyilváníthatják.

A védett természeti területek a fenti kategóriákon kívül további védettségi szigorítást is kaphatnak, amennyiben annak szükségessége indokolt. Lakott települések közelében védõsávot, ütközõ zónát létesítenek a különösen védett terület és a település között. Ez a védõövezet nem mindig része a védett területnek. Ezt a védõövezetet a terepen nem jelölik. A kiemelt védettséget igénylõ természeti övezetet azonban fokozottan védett területté nyilváníthatják.

Fokozott védelmet élvez a nemzeti park természeti övezete, a bioszféra-rezervátum magterülete, továbbá az erdõrezervátum magterülete.

A törvény elõírja a természet védelmével kapcsolatos ismeretek oktatását is. Az ismeretterjesztés, oktatás, tudományos kutatás és az idegenforgalom részeként a védett természeti területek látogatásának lehetõségét a bemutatásra alkalmas területeken és a védettség érdekeivel összhangban biztosítani kell. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a védett területeket korlátlanul lehet látogatni, hiszen ez nagy mértékben zavarhatja az ottani élõvilágot, rongálhatja a felszíni képzõdményeket és szennyezheti a talajt, a levegõt és a vizeket. Ezért a védett területeket övezetekre oszthatják.

A védett természeti területek látogathatóság szerint lehetnek:

• szabadon látogathatók,
• korlátozottan látogathatók (térben, idõben, létszámban) és
• zárt területek (csak kutatók számára).

Ezekre jó példa a Kiskunsági Nemzeti Park kilenc részbõl álló területe, ahol a bugaci pusztai világot bemutató Bócs-Bugac bemutatóterület a jelzett turistautakon szabadon látogatható, megtekinthetõ a puszta élõvilágát bemutató kiállítás és a lótartás érdekes lovasbemutatóval fûszerezve, míg a miklapusztai terület csak engedéllyel és szakvezetõvel látogatható.

Mint már az elõzõekben ismertetettük, hazánk kilenc természetvédelmi régióra oszlik. Az elsõ nemzeti parkot 1973-ban hozták létre. Az azóta eltelt idõszakban a nemzeti parkok kezdeti 75 ezer ha területe mára 827 ezer ha-ra bõvült.

Alábbiakban igen röviden, leginkább csak tájékoztató jelleggel ismertetjük a védett természeti területeket, hiszen jelen jegyzetnek nem feladata a több kötetre rúgó szakirodalom tárgyalása. Aki bõvebbet kíván tudni minderrõl, tájékozódhat az igazgatóságokon, melyek címeit is megadjuk. A védett területek listája a jegyzet végén található, mely jelen jegyzet kiadásakor még nem teljes.

Alapítási éve: 1973.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság mûködési területe Hajdú-Bihar-, Jász-Nagykun-Szolnok-, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket, valamint Heves megye Tisza-tavi kis szeletét foglalja magába.

1100 négyzetkilométernyi védett területére az alföldi élõhelytípusok változatossága jellemzõ, sõt még két valódi heggyel is büszkélkedhet: az ÉK-i Kárpátok elõterében lévõ Kaszonyi-, illetve a Tarpai heggyel. Természetvédelmi kezelésében található a Közép-Európa legnagyobb füves pusztáján létrehozott Hortobágyi Nemzeti Park, három tájvédelmi körzet és 19 önálló természetvédelmi terület. A nemzeti park 1999. december 1. óta a Világörökség része.

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság:
4024 Debrecen, Sumen u. 2.
T: (52) 349-922, 349-482, Fax: (52) 410-645

Magyarország egyik legjellegzetesebb földrajzi térsége a Duna-Tisza köze. Az itt található természeti értékek megóvását a - hazánkban másodikként, 1975-ben megalakult - Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága látja el. A védett területek összkiterjedése 75 620 hektár, melybõl 48 198 a kilenc különálló egységbõl álló Kiskunsági Nemzeti Park (KNP), míg a fennmaradó részt a tájvédelmi körzetek (TK) és természetvédelmi területek (TT) teszik ki.

A védett területek az alábbi négy tájegységbe tartoznak:

• a Duna-völgy az egykori öntésterületen kialakult szikes pusztákkal és tavakkal,
• a Duna-Tisza közi Hátság a Duna hordalékából formálódott homokbuckákat, homokpusztát, lefolyástalan mocsarakat, maradvány-erdõket foglalja magába,
• az Alsó-Tiszavidék a folyó-szabályozás során leszakadt holtágakat, még természetközeli állapotban megmaradt ártéri erdõket és a mentett területen található, kapcsolódó szikeseket öleli fel.
• Bácska magyarországi részén a homokbuckás területek (Illancs) és az uralkodóan löszös térség néhány hektáros maradványfoltjai, a meredek dunavölgyi löszpartok a természetvédelmi értékek hordozói.

A természetvédelem célja a Duna-Tisza köze jellegzetes arculatának, a táj természeti értékeinek, földtani és felszínalaktani képzõdményeinek, vizeinek megõrzése, ezen értékek tudományos kutatása és oktatási, ismeretterjesztési célú bemutatása. Alapvetõ feladatok még az évszázadok alatt kialakult tanyasi életforma, a hagyományos gazdálkodási módszerek, az õsi jellegû háziállat-fajtáink fenntartása.

A kiemelkedõ természeti értékek nemzetközi elismeréseképpen a KNP területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra (MAB) programja 1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánította.

A vizes élõhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá az alábbi területek tartoznak: a KNP Felsõ-Kiskunsági tavainak vidéke, a Pusztaszeri TK egy része és a Mártélyi TK.

Különleges természeti érétkeink megóvása érdekében a KNP egyes részei csak korlátozottan, engedéllyel (mely az Igazgatóságon igényelhetõ) vagy szakmai kísérõvel látogathatók.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság:
6001 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 19.,
T: (76) 482-611, Fax: (76) 481-074

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Magyarország egyik legváltozatosabb vidékének, az Északi-középhegység és az Alföld egy részének természetvédelmi felügyeletét látja el.

Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékre kiterjedõ mûködési területén ma a Bükki Nemzeti Park mellett 11 tájvédelmi körzet és 17 országos jelentõségû természetvédelmi terület található.

A Bükki Nemzeti Park Magyarország északkeleti részén, az Északi-középhegységben elhelyezkedõ Bükk-hegység tömbjét foglalja magába. 1976. december 28-án alapították, területe ma 43 200 ha.

A Bükk-hegység helyén a földtörténeti ókorban és középkorban közel 200 millió éven át tenger hullámzott, amelyben hatalmas mennyiségû üledék halmozódott fel. Ebbõl a tengeri üledékbõl, az évmilliók során jött létre a hegység, amelynek felépítésében vulkáni kitörések is többször szerepet játszottak. Így a hegység kõzettömegében nemcsak mészkövek, dolomitok és palák, hanem változatos vulkáni kõzetek is elõfordulnak.

A karbonátos üledékes kõzetek bõvelkednek karsztjelenségekben. Az évmilliók felszínformáló erõi töbrökkel tagolt jellegzetes karsztfennsíkokat, víznyelõket, barlangokat, mély szurdokvölgyeket, kiemelkedõ sziklabérceket ("köveket") hoztak létre.

A Bükk-hegység hazánk barlangokban leggazdagabb vidéke: területén jelenleg 853 barlang ismert, amelyek közül 45 fokozottan védett. Itt található az ország legmélyebb barlangja is, a 250 m mélységû, 4,5 km hosszúságú István-lápai-barlang. A hírneves bükki "õsemberbarlangok" (pl. Suba-lyuk, Szeleta-barlang, Istállóskõi-barlang) kitöltésébõl kiemelkedõ jelentõségû õsrégészeti leletek kerültek elõ.

A hazánkban átlagmagasságát tekintve kiemelkedõ hegységben változatos növénytakaró alakulhatott ki. A növényzet legértékesebb részei azok a speciális ökológiai viszonyok között kialakult növénytársulások, amelyekben fennmaradhattak az utolsó jégkorszak és az azt követõ klímakorszakok egyes növényfajai. Ezért számos olyan növény található a Bükkben, amely máshol nem fordul elõ. Ilyen például a mészkõtörmeléken élõ, alhavasi sárga ibolya, vagy a fagyzugos töbrök oldalában élõ kékvirágú északi sárkányfû.

A változatos növénytakaróhoz igen nagy fajgazdagságú állatvilág kötõdik, amelybõl tudományos szempontból sok gerinctelen (például puhatestû, rovar) és gerinces képvisel kiemelkedõ értéket. A gerincesek közül a madár és emlõsfauna számos ritkasága mellett érdemes megemlíteni az apró termetû pannongyíkot, a hegyi patakok egyik veszélyeztetett halfaját a Petényi-márnát, vagy az alpesi gõtét.

A Bükk-fennsík karsztformái, a fennsíkot körülvevõ meredek sziklaszirtek, a "Kövek" vonulata, a mély szurdokvölgyek, a középkori várak maradványai, a lillafüredi idegenforgalmi barlangok (Szt. István-barlang, Anna-barlang) nagy számban vonzzák a hazai és külföldi kirándulót, a hegyvidéki üdülésre, pihenésre vágyókat.

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság:
3304 Eger, Sánc u. 6.
T: (36) 411-581, Fax: (36) 412-791

Az Aggteleki Nemzeti Park 1985. január 1-én alakult Észak-Magyarország festõi karsztvidékén. Területe 19708 hektár.

E középhegységi táj a Gömör-Tornai karszthegység déli nyúlványa, 5-600 m magasságú fennsík jellegû rögökkel, melyeket apró medencék, karsztos szurdokvölgyek és széles talpú, hegységszerkezeti vonalak mentén futó folyóvölgyek tagolnak. A Bódva ÉK-DNy irányú völgyszakasza a parkot két jól elkülönülõ részre osztja: a Szilicei-fennsík déli folytatását képezõ Aggteleki-karsztra, valamint az önálló rögként kiemelkedõ Szalonnai-hegységre, amelyhez a Bódva szerkezeti völgyétõl délre szorosan kapcsolódik a Rudabányai-hegység Telekes-patak környéki nyúlványa.

A nemzeti park területe északon a Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzettel határos. Földtani, tájföldrajzi, sõt kultúrtörténeti szempontból is a két terület egységet alkot, s egyben nemzetközi védettséget is élvez az UNESCO Ember és Bioszféra (MAB) programja kapcsán. Mindkettõ bioszféra rezervátum.

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területéhez tartoznak a Keleméri Mohos-tavak és a Rudabányai õshominida lelõhely Természetvédelmi Területek is.

1995-ben az Aggteleki- és Szlovák-karszt barlangvilága felkerült az UNESCO Világörökség Listájára.

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság:
3758 Jósvafõ, Tengerszem-oldal 1.
T/F: (48) 350-006

A Fertõt már 1977-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították, nemzeti park címet azonban csak 1991-ben kapott. A Fertõ és a Hanság természetvédelmi összekapcsolása nyomán 1994-ben - hathatós nemzetközi támogatással - 19 735 hektáron jött létre a jelenlegi nemzeti park. A természeti értékek gazdag tárházát jelzi, hogy a nemzeti park területének jelentõs része fokozottan védett (7810 ha), bioszféra rezervátum (12 542 ha), illetve a nemzetközi jelentõségû vadvizek jegyzékébe tartozó, úgynevezett "ramsari" terület (2870 ha).

A tó osztrák részén és a hozzá csatlakozó Fertõzugban 1994. tavaszán szintén nemzeti parkot avattak - "Nationalpark Neusiedler See - Seewinkel" néven. A két szomszédos állam - amelyeket a történelmi hagyományok évszázadok óta összekötnek - az együttmûködés szép példáját valósította meg a gyakorlatban.

A nemzeti park látogatói szakavatott vezetõk segítségével bemutató tanösvényeken, madármegfigyelõ túrákon, kerékpártúrákon ismerkedhetnek meg a természettel és tájjal. Az öntésmajori múzeumban megtekinthetõ a Hanság élõvilágát és néprajzi hagyományait bemutató állandó kiállítás is. Az ifjabb korosztály a hansági madárvártákon, nyári idõszakban természetvédelmi és madárgyûrûzõ táborokban gyarapíthatja biológiai ismereteit.

A nemzeti park elõzetes igények alapján szállást, szakvezetést és bérkerékpárokat is biztosít a vendégek számára.

Fertõ-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság:
9435 Sarród, Rév-Kócsagvár, Pf.: 4.
Telefon: 99/370-919, Fax: 99/371-590

Természetvédelmi iroda, Múzeum:
9339 Öntésmajor, Rákóczi Ferenc u. 1.
Telefon: 96/250-334

Természetvédelmi iroda, Madárvárta:
9163 Fehértó, Telefon: 06-60/311-703

A Duna-Dráva Nemzeti Park megalakulását több éves elõkészítõ munka elõzte meg, amely a magyar Országgyûlés 1991. évi határozatának megfelelõen, eredetileg az akkori Jugoszláviával közös nemzeti park létrehozását célozta "e folyók, mellékágrendszerük, valamint a környezõ területek természeti értékeinek, a felszíni és felszín alatti vízkészleteknek, továbbá az érintett területek erdeinek, termõtalajának és más megújuló természeti erõforrásainak nemzetközi védelmére".

Az idõközben lejátszódott politikai és társadalmi-gazdasági folyamatok következtében a Nemzeti Park végül is 1996 tavaszán, Magyarország területén jött létre a Duna Sió-torkolat és az országhatár közötti szakasza illetve a Dráva mentén fekvõ, s részben korábban, részben a nemzeti park megalakulásával védetté nyilvánított, összesen 49 479 ha kiterjedésû területen.

A Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi felügyeleti köre Somogy-, Baranya- és Tolna megyék területére, azaz a Dél-Dunántúlra terjed ki, ahol magán a nemzeti parkon kívül három tájvédelmi körzet és 22 önálló természetvédelmi terület található.

A Dél-Dunántúl legnagyobb része dombsági táj, melybõl a Mecsek- és a Villányi-hegység szigetként emelkedik ki. E dombvidéket keletrõl és délrõl a Duna és a Dráva hordalékával feltöltõdött síkságok szegélyezik, így a természetvédelmi oltalom alatt álló területek a nyílt vízfelületektõl kezdve a különbözõ lombos erdõtípusokon át, a száraz szikla- és homokgyepekig nagyon sokféle élõhelyet foglalnak magukba.

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság:
7625 Pécs, Tettye tér 9.
T: (72) 326-148, Fax: (72) 324-249

A Dél-kelet Alföld sajátos hangulatú tájain számtalan országos, sõt nemzetközi jelentõségû természeti érték található.

A természetföldrajzi adottságok, különösen a Körösök és a Maros folyó természetalakító tevékenysége során kialakult jellegzetes tájszerkezet szükségessé tette e területek egységes természetvédelmi kezelését.

A Körös-Maros Nemzeti Park hazánk hetedik nemzeti parkjaként alakult meg 1997 januárjában. Mûködési területe magába foglalja Békés megye egész területét, Csongrád megye Tiszától keletre esõ területeit, valamint a Dévaványai-Ecsegi puszták és a Körös-ártér Jász-Nagykun-Szolnok megyébe nyúló részeit. Az illetékességi terület összesen 890 ezer ha. Az Igazgatóság látja el 42 ezer ha védett - ebbõl több mint hatezer ha fokozottan védett - terület kezelési, fenntartási és fejlesztési feladatait.

A mûködési terület két arculatában eltérõ, de kialakulásában sok közös vonással rendelkezõ tájegységre különíthetõ el. Egyik a Kõrösvidék, a hajdani Nagy- és Kis-Sárrét Békés megyei területeivel, a másik az ország egyik legjobb talajadottságú vidéke, a Békés-Csanádi löszhát.

Kiemelt feladat a kiterjedt szikes puszták, a meglévõ mocsármaradványok, a még fellelhetõ természetes és természetközeli erdõk védelme. A régi folyómedrek környékén az ott kialakult pusztai területeknek, az egykori löszpuszták maradványainak, valamint a megkapó szépségû Maros-ártér értékeinek megóvása tekinthetõ elsõdlegesnek. Országosan is egyedülálló feladat azoknak az állat- és növényritkaságoknak a megõrzése, melyek Magyarországon egyedül itt tenyésznek vagy állományuk jelentõs része az Igazgatóság mûködési területén található.

Az erdélyi hérics és a bókoló zsálya termõhelyének védelme, az ország legjelentõsebb vetõvirág állományának fenntartása nagy felelõsséget ró a természetvédelmi szervekre.

A túzok törzsalakjának legéletképesebb populációja Békés megye északi területein él. A mezõgazdasági munkák során veszélybe került fészekaljak megmentését, a tojások kikeltetését és a felnevelt túzokok visszavadítását hazánkban a dévaványai Túzokrezervátum koordinálja.

A Dél-Tiszántúl vizes élõhelyeinek szerepe a madárvonulásban nemzetközileg is jelentõs. A számtalan itt átvonuló, pihenõ madárfaj közül kiemelhetjük a darut, a kis liliket és a pólingokat, melyeknél a világállomány zöme érinti vonulása során az említett területeket.

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság:
5541 Szarvas, Pf. 72. Anna-liget
T: (66) 313-855, 312-459 Fax: (66) 311-658

Veszprém és Zala megye rendkívül változatos földrajzi adottságai kiemelkedõen sok természeti értéket õriztek meg számunkra.

A Balaton északi partvonalától a Rába síkjáig, a Marcal folyó völgyétõl a Tési-fennsíkig, a Mura-mentétõl a Kis-Balatonig számos geológiai, botanikai, zoológiai és tájképi érték érdemelte ki a természetvédelmi oltalmat.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park 56 682 hektáros területén kívül Veszprém megyében két tájvédelmi körzet és 20 természetvédelmi terület, míg Zalában két természetvédelmi terület áll országos védelem alatt.

Helyi (önkormányzati) védettséget élvez további 417,5 ha (31 helyszínen) illetve 746,3 ha (87).

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság:
8200 Veszprém, Vár u. 31.
T: (88) 427-855 Fax: (88) 427-056

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság mûködési területe Magyarország sûrûn lakott, infrastrukturális és ipari létesítményekkel behálózott középsõ részén helyezkedik el.

Az Igazgatóság a Fõváros, Pest megye, Komárom-Esztergom megye, Fejér megye területén gyakorol hatósági (szakhatósági) jogkört, valamint természetvédelmi- és vagyonkezelési feladatokat lát el.

Mûködési területén országos jelentõségû védett területként a Duna-Ipoly Nemzeti Park mellett jelenleg 7 Tájvédelmi Körzet és 28 Természetvédelmi Terület található, melyek kiterjedése összesen közel 118 ezer ha.

A térségre ható környezeti ártalmak az ország más tájegységeihez viszonyítva hatványozottan jelentkeznek, ezért a konfliktusokkal terhelt természeti környezet védelme különösen nagy erõfeszítéseket igényel.

Ugyanakkor a természeti értékek változatossága, sokszínûsége még ma is lenyûgözõ, akár a síkvidéki, akár a hegyvidéki védett területeket vagy a vizes élõhelyeket tekintjük.

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság:
1021 Budapest, Hûvösvölgyi út 52.
T: (1) 200-4033, 200-4066

"Az erdõ a szárazföld legösszetettebb természeti rendszere, amelynek léte a környezetre gyakorolt hatásaiból eredõen az egészséges emberi élet egyik alapvetõ feltétele.

Az erdõ a termõtalaj, a légkör és a klíma védelmében, a vizek mennyiségének és minõségének szabályozásában betöltött meghatározó szerepe mellett meghatározza a táj jellegét, szebbé teszi a környezetet, testi, lelki felüdülést ad, õrzi az élõvilág fajgazdagságát, megújítható természeti erõforrásként a környezeti állapot folyamatos javítása mellett nyersanyagot, energiahordozót és élelmet termel. ... Az erdõ fenntartása és védelme az egész társadalom érdeke, jóléti szolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdõvel csak a közérdekkel összhangban szabályozott módon lehet gazdálkodni." - ezekkel a mondatokkal kezdõdik az országgyûlés 1996. június 18-i ülésnapján elfogadott új erdõtörvény.

Az erdõ elsõdleges rendeltetése szerint:

- védelmi,

- gazdasági,

- egészségügyi-szociális, turisztikai,

- oktatási-kutatási célokat szolgálhat.

A természetjárás szempontjából számunkra fontos meghatározások a turisztikai, valamint az oktatási céllal fenntartott erdõterületek, melyek - a felsorolás sorrendjében - lehetnek a sport, turisztikai és üdülés céljára kijelölt üdülõerdõk (parkerdõk), valamint az erdõterületen kialakított vadasparkok. Természetesen egy erdõt csak egy kategóriába besorolni nem lehet, hiszen a törvény bevezetõjében említett meghatározásban is többféle szerepe van. A fenti kategóriába sorolás az erdõ elsõdleges rendeltetését szabja meg, emellett másodlagos, harmadlagos rendeltetésként elláthatja a védelmi és gazdasági feladatokat is.

Az erdõ növényvilágának védelme érdekében az erdei élõfáról, a cserjérõl gallyat, díszítõ lombot gyûjteni nem szabad. A jóérzésû természetjáró, aki valóban szereti a természetet, még a virágot sem tépi le, hiszen a virág ott szép, ahol nyílik. A letépett és órákig kézben tartott erdei virágok a táptalaj és víz hiányát sokszorosan megérzik a termesztett, vágott virágokkal szemben, és rövid idõ alatt elhervadnak. Azt a célt, hogy otthon díszítsék a lakást, nem tölthetik be, hiszen a már elhervadt virágot a "természetbarát" az elsõ szemétgyûjtõbe kidobja. A Budai hegységben több virágfaj pusztult ki emiatt az utóbbi pár évben.

Természetesen vannak engedéllyel végezhetõ erdei haszonvételek. Így lehetséges az elhalt fekvõ fa és gally gyûjtése, a kidöntött fáról történõ fenyõgally, toboz, díszítõlomb gyûjtése, a gomba, a vadgyümölcs, moha, virág, illetõleg a gyógynövény gyûjtése. Védett területen fekvõ erdõ esetében az erdészet engedélyén felül a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges ilyen esetben.

Az erdõtörvény természetesen tiltja bármilyen szemét és hulladék elhelyezését az erdõben. Sajnos kevesen tartják ezt be. Sok kiránduló - nem természetjáró (!) - úgy gondolja, hogy amire már nincs szüksége (italos dobozok, szalvéták, stb.) az erdõben korlátozás nélkül megszabadulhat. Az igazi természetbarát erre a célra visz magával egy zacskót. Hiszen, ha a csokoládét a csomagolóanyagával együtt elbírta a célig, a tartalmától megfosztott ezüstpapír, amely így már jóval könnyebb, nem okozhat nagy terhet, hogy az elsõ szemétgyûjtõig elvigye.

Az új erdõtörvény külön szakaszban tárgyalja az erdõterület üdülés és sportolás céljából történõ látogatását. A túravezetõ számára - a természetvédelmi szabályok mellett - talán ezek a paragrafusok azok, melyeket alaposan ismernie kell. A törvény kimondja, hogy: "Az erdõterületen - annak rendeltetésétõl függetlenül - üdülés és sportolás céljából gyalogosan bárki saját felelõsségére ott tartózkodhat, melyet az erdõgazdálkodó tûrni köteles ... ezért díjat nem kérhet." A megfogalmazás egyértelmûen leszögezi, hogy "...kerékpározni és lovagolni, motorral, illetõleg gépkocsival közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad."

Az erdõterületen történõ mozgást bizonyos esetekben korlátozhatják. Az erdõterület üdülési, illetõleg sportolási célból - a kijelölt út kivételével - nem vehetõ igénybe, amennyiben az

• az erdõsítés területe, amíg a rajtalévõ faállomány a két méter átlagos magasságot el nem éri,
• az erdészeti szaporítóanyag termelését szolgáló földterület (csemetekert),
• az erdõrezervátum területe, továbbá
• ha a belépést a hatóságok (erdõvédelmi, természetvédelmi, katonai, határrendészeti, nemzetbiztonsági szervek) megtiltották.

További korlátozások is lehetségesek, amennyiben az erdõ egyes területein való ottartózkodás veszélyezteti a testi épséget, az életet, vagy a vagyoni biztonságot, illetõleg zavarja az erdõgazdálkodási munkákat. Elõbbire sajnálatos példa a '90-es évek közepén a Pilis-Visegrádi és Börzsöny hegységekben történt nagy havazást követõ katasztrofális állapot, amikor az ágakra fagyott hó és jég súlyától több ezer fa dõlt ki, vagy veszítette el a lombkoronáját.

Az erdõt nem csak sportolásra lehet igénybe venni. Az erdõkben vadászat is lehetséges. A fegyverhasználat veszélyekkel jár, ezért vadászat idején a vadásztársaságok átmenetileg korlátozhatják az erdõterület egyes részeinek látogatását. Ebben az esetben kötelesek a helyszínen a megfelelõ tájékoztatásról gondoskodni. A korlátozást kiterjeszthetik arra az esetre is, amikor az erdõterület tömeges látogatottsága zavarhatja, vagy veszélyeztetheti az ott élõ vadállományt.

Az erdei növények egyéni szükségletet nem meg haladó mértékû gyûjtését állami tulajdonban lévõ erdõterületen a törvény megengedi, azt az erdõgazdálkodó nem kifogásolhatja. Ezek körébe tartozik a gomba, vadgyümölcs, virág és díszítõlomb.

Az erdõgazdálkodó hozzájárulásával szabad az erdõterületen:

• huszonnégy órát meghaladóan üdülési, illetõleg sportolási célból tartózkodni, táborozni, továbbá sátrat felverni, lakókocsit felállítani,
• turisztikai berendezést, létesítményt építeni és fenntartani,
• ideiglenes árusítóhelyet üzemeltetni,
• sportversenyt rendezni.

Ha a sporttevékenység védett erdõterületen kerül megrendezésre, akkor az erdõgazdálkodó engedélyén kívül az illetékes természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges.

Védett természeti területen lévõ erdõ esetén az erdõtörvény rendelkezéseit a természet védelmérõl szóló törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

Az erdõterületen kutyát sétáltatók számára fontos tudni, hogy a vadászati törvény értelmében a vadász, vagy az erdész a vadállomány védelme érdekében elpusztíthatja a gazdája hatókörén (irányításán és ellenõrzésén) kívülre, de attól legalább kettõszáz méterre került, vagy az egyébként vadat ûzõ kutyát.

A természetvédelemmel kapcsolatosan szükséges megemlíteni az erdei tûzvédelmet. Erre azért is van szükség, mert a túrák során a programhoz tartozhat a tábortûz, a szalonnasütés is. Az erdõ védelme érdekében a túravezetõnek tisztában kell lennie a vonatkozó erdõvédelmi és tûzvédelmi szabályokkal is. Természetesen a legfontosabb a megelõzés.

Tilos tüzet gyújtani erdõterületen, valamint annak kétszáz méteres körzetében, ha a tûz továbbterjedésének feltételei különösen kedvezõek. Ugyancsak tilos az erdõterületen tüzet közvetlenül vagy közvetve okozó tárgyak elhelyezése, tárolása és eldobása (azaz nyílt lángot használni, dohányozni és égõ gyufát eldobni).

Védett természeti területen lévõ erdõben tûz gyújtására a természet védelmére vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. Erdõterületen tûz gyújtására és fenntartására - az erre a célra ki