Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Szavazz!
Melyik Nemzeti Parkban voltál utoljára?

Duna-Dráva N.P.
Körös-Maros N.P.
Kiskunsági N.P.
Hortobágyi N.P.
Fertő- Hanság N.P.
Aggteleki N.P.
Balaton-felvidéki N.P.
Bükki N.P.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Védõövezet, védett területek

A védett természeti területek

28.§ (1) A védett természeti terület a védelem kiterjedtségének, céljának, hazai és nemzetközi jelentõségének megfelelõen lehet:
a) nemzeti park,
b) tájvédelmi körzet,
c) természetvédelmi terület,
d) természeti emlék.
(2) Nemzeti park az ország jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott, olyan nagyobb kiterjedésû területe, melynek elsõdleges rendeltetése a különleges jelentõségû, természetes növény- és állattani, földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség és természeti rendszerek zavartalan mûködésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és a felüdülés elõsegítése.
(3) Tájvédelmi körzet az ország jellegzetes természeti, tájképi adottságokban gazdag nagyobb, általában összefüggõ területe, tájrészlete, ahol az ember és természet kölcsönhatása esztétikai, kulturális és természeti szempontból jól megkülönböztethetõ jelleget alakított ki, és elsõdleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megõrzése.
(4) Természetvédelmi terület az ország jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggõ területe, amelynek elsõdleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggõ rendszerének a védelme. A 23.§ (2) bekezdése alapján védett láp, szikes tó természetvédelmi területnek minõsül.
(5) Természeti emlék valamely különlegesen jelentõs egyedi természeti érték, képzõdmény és annak védelmét szolgáló terület. A 23.§ (2) bekezdése alapján védett forrás, víznyelõ, kunhalom, földvár természeti emléknek minõsül.
(6) Nemzeti park, tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag a miniszter jogosult.
(7) Valamennyi nemzeti park területét - a nemzetközi elõírásokkal összhangban a miniszter által rendeletben meghatározott elvek szerint - természeti, kezelt és bemutató övezeti kategóriákba kell besorolni.
(8) Az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott országos jelentõségû védett természeti területet, vagy annak meghatározott részét a miniszter jogszabályban tudományos célokra kijelölheti (tudományos rezervátum). E terület fokozottan védetté nyilvánításáról a kijelölõ jogszabályban kell rendelkezni.
29.§ (1) Nemzeti parkot, tájvédelmi körzetet, természetvédelmi területet, vagy azok meghatározott részét - ha az nemzetközileg kiemelkedõ tudományos értéket képvisel - a miniszter jogszabályban, nemzetközi kötelezettségvállalásainkkal összhangban bioszféra-rezervátummá minõsíthet.
(2) A bioszféra-rezervátumon belül a kiemelkedõ természetvédelmi érték közvetlen megóvására magterületet kell kijelölni.
(3) A természetes vagy természetközeli állapotú erdei életközösség megóvását, a természetes folyamatok szabad érvényesülését, továbbá a kutatások folytatását szolgáló erdõterületeket a miniszter, a földmûvelésügyi miniszterrel egyetértésben, jogszabályban - a 28.§ (1) bekezdése szerinti védett természeti területi kategóriába sorolva - erdõrezervátummá nyilvánítja. Az erdõrezervátum magterületét a (2) bekezdésben foglaltak szerint kell kijelölni.
(4) E törvény erejénél fogva fokozottan védett a nemzeti park természeti övezete, a bioszféra-rezervátum magterülete, továbbá az erdõrezervátum magterülete.

Védõövezet

30.§ (1) Védett természeti területet - szükség esetén - védõövezettel kell ellátni. A védõövezet kiterjedésérõl - a 24.§ (3) bekezdésének b) pontja figyelembevételével - a védettséget kimondó jogszabályban kell rendelkezni.
(2) A védõövezetben a természetvédelmi hatóság engedélyéhez vagy hozzájárulásához kötött tevékenységek körét
a) országos jelentõségû védett természeti terület esetében a miniszter,
b) helyi jelentõségû védett természeti terület esetében a települési önkormányzat - fõvárosban a fõvárosi önkormányzat -
rendeletben határozza meg.
(3) A védõövezet rendeltetése, hogy megakadályozza vagy mérsékelje azoknak a tevékenységeknek a hatását, amelyek a védett természeti terület állapotát vagy rendeltetését kedvezõtlenül befolyásolnák.
(4) Az e törvény hatálybalépése elõtt védetté nyilvánított természeti területek védõövezetét a törvény hatálybalépésétõl számított 2 éven belül, a (2) bekezdésben meghatározott jogszabályban kell kijelölni.
(5) A védõövezet kiterjedését meghatározó jogszabály hatálybalépése elõtt jogszerûen megkezdett tevékenységek folytatását a felmentésre [24.§ (3) bekezdés b) pontja] vonatkozó szabály alkalmazásával biztosítani kell.

 
Óra
 
Üzenőfal

ajánlott honlapok:

www.attempt.gportal.hu

www.plans.gportal.hu

Üdvözöllek itt, ahova csak természetbarátok járnak, mert van esély rá/mód, hogy jobbá tegyük, és csökkentsük a környezetszenyezést!!!


 
Kapcsolódó linkek
 
Nemzeti Parkok
 
Magyarország Természetvédelmi törvényei
 
egérkövető
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77